Meg egyébként is, ha elfogadjuk azt a nehéz axiómát, hogy az operista is muzsikus (mondtam, nehéz lesz!), akkor bárki zenei érintettségét is vizsgálhatjuk egyetlen csavar után. És hát így jár ezzel a mi poeta doctusunk is – és nem jár vele rosszul.


 

 Arany János sokgyermekes család utolsó sarjaként születik, tragikus bökkenő, hogy őelőtte már nyolc kisgyermekük hal meg a szülőknek tüdőbajban. Ez a borzalmas genetikai együttállás Aranyt is kínozza egész, nem is túl hosszú életében, de emiatt veszíti majd el fiatal anyuka Juliska lányát, és – habár azt már ő sem éri meg – ugyanezen betegség miatt megy el fiatalon a kisunoka is, akit a nagyapa nevelt fel. De ezt nem is tudom, miért hozom szóba, azon túl, hogy mindig emlékszem a szép sorra, amely Arany Julianna sírfelirata lett: „Egy lőn közös, szent vigaszunk – a lélek él, találkozunk!”. Mégis, tán nem haszontalanul árnyalja egy XIX. századi magyar művész hétköznapjait.

Arany nyelvzseni volt. Valahogy ezt se verték belénk, vagy ha igen, nem mélyre, nekem pl. kihullott. Hatévesen latinul és ógörögül már elvolt, tízéves, amikor a német és a francia is jól megy neki. Hogy a magyar mennyire, azt viszont valamennyien tudjuk, hisz közkeletűen ő a legvirtuózabb nyelvművelőnk, a legnagyobb szókincs gazdája, aki azért kapott kiütést a nyelvújítástól, mert saját szómilliomossága miatt el nem tudta képzelni, mit nem tudnak létező szavainkkal szépen kifejezni mások. Hja kérem, aki háromévesen tanulja a betűket, annak valahogy minden előbb rögzül, előbb nyílik ki a világ, előbb látszanak át a struktúrák is. Ki ne felejtsem, hogy fiatal felnőttként majd angolul is eredetiben olvas, igaz, sosem beszélt ezen a nyelven – de ezt az autodidakta „megtanulást”, amely a fordítás szintjén egy aranyi tehetségnek mégis pont elegendő volt, ne kelljen már szinte szégyellni, ha a másik 4-5 nyelv mély ismerete meg ott van mellette…

Ennek a csodagyereknek jó füle kellett, hogy legyen. Máskülönben ez a rengeteg nyelv be nem mászik – aki pedig jó füllel bír, és csinos basszushanggal, mint Arany János, dalolni és muzsikálni is fog. Gyermekkorában zongorázik, de a gitárral is elvan, mégis, a feljegyzések szerint előbb csavarná el fejét a képzőművészet, semmint a színpad, ahol pedig zenélni is lehet. Ferenczy István „iskolájában” nem is annyira a festészet, mint inkább a szobrászat érdekli, de múló kíváncsiság ez, hisz nemsokára már több különböző, egymás után csődöt mondó vándor színitársulat tagja. Énekelget, díszletez, nagy karriert nem fut be ez a – később már látjuk – introvertált fiú, azután jön a földmérőség kitanulása, majd beköszönt az irodalom. A többi onnan már történelem. 

Zenei kapcsairól annyit tudni ezután, hogy a dalformát kedveli, 1848-as Nemzetőrdala széles körben terjed, sokan népdalnak hiszik, pedig a dallama se az, Jakab István írta a nemzetőr Arany soraira. Minden évben születnek dalai, több tucat az esztendők során, ezek közül huszonnéhány marad meg ránk. Viszont az 1870-es évek elején, az öregedő Arany születésnapjára gitárt kap, és megrohanják az emlékek. Sokat kapirgál agg diófája alatt tüzét gerjesztendő (jó, jó, az Berzsenyi, de mindegy) a gitáron, és mivel rejtélyes okból, de kottát írni is tud (mit nem? ugye?), másfél száz szívének kedves dalt jegyez le. Csak dallamot és szöveget, ez jól nyomon követhető Kodályék későbbi, fakszimile kiadványából. Minden van itt, népdal-gyanús melódia, műdal, operettke – de mind Arany lelkén és hat évtizedes múltján átszűrve, keze által írva. Szemérmes most is, ha dalokat költ – mert költ 19-et! – azokat nem engedi nyilvánosság elé. Halála után néhány hónappal jóbarátja, Bartalus István az aranyi dallamokat megharmonizálja, és Láng Fülöp operaénekessel tízet közülük előadnak a Kisfaludy Társaság ülésén, 1883. január 31-én. Igen szép lírai művek is vannak közöttük (a nagy Walesi bárdok-mérgezésben többüket mi is megharmonizáltuk, és Ódor Botond mint egy bárd,  saját gitárkísérettel, szép tenorján elő is vezette őket – talán másodszor a világtörténelemben…).

És Pázmán lovag? Eddig úgy tudtam, Madarász Iván nyúlt csak hozzá, vidám, zenés mesévé formálva, magam is ott lődörögtem egy kis szerep erejéig a bemutatásán. De nem: Johann Strauss operát írt belőle! Aki ennél többet akar róla tudni, az figyelje majd az Opera műsorát: nem tehetjük meg, hogy néhány éven belül be ne mutassuk!

Ókovács Szilveszter