Bartók Béla nemzetközi sikere, globálkultusza könnyebben igazolható. Nem elfelejtendő, hogy kivándorlásával, amerikai (utolsó) életszakaszával fizikailag is megnyitja az utat művészetének világszerte történő terjedése előtt. De ugyanúgy ősi magyar gyökről indul, mint Kodály, sőt többé-kevésbé ugyanazon forrásokból is (Debussy, egyéb impresszionisták) táplálkozva szab új irányt zenéjének akkor, amikor többek is irtják a régi harmóniát. Csakhogy míg például a Schönberg-vezette bécsiek hangja vakteszten szinte csereszabatos, Bartóké kis mintában is márkajeles, mély, emberi és univerzális. Kodály Zoltán hosszú életének viszonylag sovány partitúratermése más ízt hordoz. Kettejük áldozatos barátságát meghatódva nézzük, Lisztéhez és Erkeléhez mérjük, mert egészen különböző emberek őszinte vonzódását főleg meg kell becsülni.

Mit látunk most? Négy korong, plusz új tanulmány, amely ha nem is alapos, de létezik. Doráti Antal pedig pálcájával adja pontos, magyaros olvasatát Kodály Zoltán zenekari ouvre-jének.De tényleg: miért fontos Kodály a külföldnek? Miért ragaszkodnak a Háry felvételéhez, ráadásul az Oscar-tulaj Peter Ustinov narrációjával, a kulcsra zárt kádári Magyarországról nehézkesen importált énekesgárda mellett? És miért készül a Psalmusból eredeti nyelvű szalag (angol kórus és gyermekkar tördeli nyelvünket), s a Galántai mellett a kevésbé mutatós Marosszéki táncokból is stúdiófelvétel? Kinek ér ennyit a Nyári este, az idehaza szökőévente se játszott Minuetto serio, a maga fékezett habzású neoklasszicizmusával?

És ez a lemezpakk összességében izmos, a Psalmus Hungaricus is csak a rossz szólistaválasztás miatt erőtlenebb: a külföldön élő Kozma Lajos kevéske tenorja unidiomatikusan szól, lepipálja őt, a született magyart a színangol, pedánsan betanított énekkar. Bezzeg az edinburgh-iakat nem Heltay László igazgatja: így szerencsésebb lett volna a teljes Háry-felvételhez kórust is, nemcsak szólistákat hazulról, de legalábbis megint Brightonból hozatni: az Ábécédével, Abonnyal is meggyűlik a bajuk.

(Csak zárójelben: nekünk a Háry-címszereplő Melis György is meglepetés, merthogy Napóleont ugyanúgy brillírozza – kár viszont, hogy a szögletes cimbalmosból hiányzik a magyar virtus. Ám az megint fegyvertény, hogy a ritka Balettzene archív szalagja is előkerült, s hogy Liszt után újabb magyar szerző hagyatékát dobozolták illőn – irigykedésünk jogos.)

Nincs ám stabil válaszom az alapkérdésre, csak sejtések sora. Tán elirigyelte, mert megértette a világ, hogy egy csöpp nép konzseniális fia operaszínpadra és hangversenyterembe volt képes repíteni a sok ezer éves néphagyományt. Tán észrevették, hogy élt itt egy rendíthetetlen gerincű művész, aki – szemben a film-Mephisto szellemével – nem a jobb hajolni, mint törni opportunizmusát követte barnák és vörösök idején. Nem írt új himnuszt, és nem keresett új hazát, viszont új alapokra – a legősibbre – helyezte a magyar zeneoktatást.

De vissza most: a Galántai táncok fináléja még egy rendre kitakart kürt-ellenszólamot is szépen megemel. És nem mi hoztuk ki ezt a csinos dobozt, hanem a londoni Decca. Ürömünkbe – tudniillik, hogy nem mi, magyarok jelenünk meg effélével – jó adag öröm is cseppen, hisz ezek szerint tényleg fontos lehet időnként a világnak a sokszor parciálisnak hitt, mert túlságosan magyaros Kodály művészete.

A mostani boxból csak a Székely fonó hiányzik nagyon és a Budavári Te Deum, de akkor tegyünk a londoniaknak szemrehányást, ha már piacra dobtuk a magunk Holst- vagy Britten-összkiadását. Doráti Antal és Kertész István személyében magyar oszlopokra épít a Decca, sőt a Philharmonia Hungaricával, az ’56 után nyugatra menekült magyar művészek szimfonikus együttesével veszik fel a zenekari darabokat, magas színvonalon. A rejtélyes körülmények közt elhunyt Kertész pedig valóban megkapja az Operaház legjobbjait: mások mellett Melis György és Komlóssy Erzsébet utazik, s az 1968-as dátum mindenkit hangi csúcson talál. Komlóssy impulzív és grandiózus mezzoszopránja hallatán Christa Ludwig konkrétan sírva fakadhatott volna, hogy egy korabeli sztárral szemléltessek. És Sir Ustinov… Bal csatornában maestoso narrál, középütt és jobbra ezer szerepben bohóckodik, oroszos-németes-franciás-magyaros dialektusban hülyülve az angolt: a hosszas és gyakran lapos Paulini-Harsányi szövegnél sokkal szórakoztatóbban.

Most írhatnám azt is, hogy bezzeg mi az Operával az elmúlt években felvettük a Háryt és a Székely fonót is, most pedig a harmadik, az elsüllyedt színpadi mű, a Czinka Panna koncertverzióját is közreadjuk, de ez a cikk most a Decca vívmányairól szól.  Viszont a tanulság ugyanaz.

Kodály szerint a hagyomány nem hagyományozható: elpárolog, ha a soros nemzedék aktívan meg nem szerzi. Prózába fordítva most az igaz: e doboz, a mindenkori felvételek készítése és kiadása is része volna a kaparintásnak. 

(Kodály: Zenekari művek, Háry János – Decca 4CD)

 

Ókovács Szilveszter